Egy átlagos nap nekünk (vagy éppen nálunk) nagyjából fél 8-kor kezdődik az iskolában és délután 15 órakor hagyom el az intézményt. Közben 6-7 vagy 8 óra (természetesen az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem minden nap van ilyen, de nagyon sokszor igen) majd miután ezt sikeresen megoldotta a tanár jöhet egy ebédszünet, ami általában fél óra, mivel már délután ott állnak vagy éppen ülnek a diákok, hogy segítsünk nekik az anyagban vagy hogy tehetséget gondozzunk. Majd miután kb. 16-re hazaér az ember (mert ugye bármennyire is tanár az illető, mégiscsak kell ennie, így aztán bemegy ő is a boltba) megnézi, hogy a család még megvan-e vagy hogy a gyerekek mennyit nőttek. Utána vacsora majd készülés a következő napra. Így telik egy átlagos nap. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a tanárok mennyit dolgoznak, vagy hogy védjem magunkat az ellen, hogy a társadalom nagyobbik része még mindig azt hiszi, hogy nem csinálunk semmit, csak az a lényeg szerintem, hogy mindenkinek más és más munkája van, más és más követelményekkel, így nem kellene az előítéletek és a látszat alapján ítélni.
Vajon a politikusok például mikor lesznek olyanok, hogy az egyértelmű adatok alapján elismerik egy egy hibájukat (nem arra gondolok, hogy előítélet alapján mondani, hogy azok ott fent úgysem csinálnak semmit, hanem arra, amikor egy város csődbe megy és akkor elkezdődik a mutogatás, hogy ki mikor csinált valamit rosszul. Ilyen helyzetekben pedig elég lenne csak azt megnézni, hogy milyen hitelek milyen külső és belső tényezők játszottak szerepet és akkor máris meglenne a felelős, csak valahogy idáig sosem jutunk el.)
Mindent egybevetve:
1. Nem ítéljünk elsőre!
2. Vonjuk le a következtetéseket és esetleg ismerjük be a hibáinkat!
Kezdetnek jó lenne ugye?
Fotó: Victor Habbick/ FreeDigitalPhotos.net
